Sorry, you need to enable JavaScript to visit this website.

You are here

Testnevelés

Az Ember és a társadalom katedra bemutatása

Az Ember és a társadalom katedrához tartozó tantárgyak a humánummal, illetve az ember által kifejtett azon tevékenységekkel kapcsolatosak, amelyek befolyásolják a társadalom alakulását. Az ide sorolható diszciplínák a következők: történelem, földrajz, testnevelés, zene, rajz, vallás, humán szociológia (logika, pszichológia, polgári nevelés, filozófia, stb.).

Az iskola 2005-ös fennállása óta ez a katedra számos tevékenységgel büszkélkedhet. A történelem szakos oktatók hathatásos közreműködésével minden évben megszerveztük az október 6-i és a március 15-i megemlékezést. Eredményességre törekszünk a földrajzoktatásban is. Iskolai szinten megszervezzük a különféle földrajzversenyeket. Külön örömmel tölt el, hogy már több ízben sikerült az Európai Unióval kapcsolatos színvonalas versenyt szervezni, ahol iskolánk tanulói szép számban vettek részt. Idén immár második alkalommal vettünk részt az ország egyetlen olyan tantárgyversenyén, amely a magyar nyelven működő iskolák számára volt szervezve Marosvásárhelyen. A megmérettetés eredményeképpen tanulóink értékes helyezéseket értek el, ezzel is öregbítve iskolánk jó hírnevét.  

A zenét, rajzot, vallást oktató pedagógusok is sokat tesznek a katedra eredményes működéséért. Segítségük, hozzáértésük nélkül rendezvényeink nem lettek volna annyira sikeresek.

Katedrán belül a tanerők kapcsolata rendkívül jó. Az oktatók mindig segítőkészen, odaadóan segítik egymás tevékenységét, a szervezést és lebonyolítást; tanáraink számos kirándulást szerveztek

A 2012-2013-as tanévben a következő volt a katedra összetétele: Sipos Andrea (földrajz), Sáfár Rozália, Sáfár Csaba (torna), Lengyel Izabella (zene), Oprisa Melinda,  (református vallás), Jurj Cristina (római katolikus vallás), Oprisa Melinda (rajz) , Kásler Izabella (logika, polgári nevelés), Koós Beáta (pszichológia), Szikszai Zoltán (történelem), Balogh Botár Csaba (földrajz).