Sorry, you need to enable JavaScript to visit this website.

You are here

Otthon szavainkban, otthon dalainkban

November 16-án kerültsor iskolánkban a Magyar Szórvány Napjának ünnepi műsorára, melyben az iskola diákjai Dulinszky Izabella tanárnő vezetésével tárták fel újra nagy erdélyi írónk, Sütő András gondolatvilágát. A másorhozkapcsolódó népdalokat Lengyel Izabella zenetanár-karvezető tanította meg a diákoknak, az ünnepi műsor mozzanatait Csatlós Zsófia Erzsébet tanítónő konferálta fel.

A magyar nyelv gazdagságát és Sütő András gondolatvilágát reflektorfénybe helyező előadást rövid középkori tánc előzte meg, melyen az iskola elemistái Mátyás király korát idézték.

A november 16-ra időzített dévai szórványnapi ünnepségen Winkler Gyula EP képviselő frappáns magyarázattal tette világossá a gyermekek, fiatalok számára, hogy mit is jelent a szórvány. És rögtön hozzátette: az, hogy mi itt számbelileg kevesebben vagyunk, korántsem jelenti, hogy kevesebbek lennénk, hiszen szerves részét képezzük a romániai magyar nemzeti közösségnek és olyan értékek születtek és születnek ezen a vidéken, melyre méltán büszkék lehetünk. Magának a Magyar Szórvány Napjának gondolata is itt született, érlelődött a dél-erdélyi szórványban, a Hunyad megyei magyar közösségben és e vidék szülöttjének, Bethlen Gábor fejedelemnek emlékéhez kötődik – hangsúlyozta Winkler Gyula. Elmondta továbbá, az idei központi szórványnapi ünnepségre Segesváron került sor, ahol az Értékteremtő szórványjelszóval fémjelzett konferencián mutatták be, vitatták meg a szórvány közösségek jelenét, jövőjét. – Ahhoz, hogy a reánk örökített és általunk is gazdagított értékeket átadjuk a következő generációknak és számukra is megadjuk az értékteremtés lehetőségét, versenyképes oktatást kell biztosítanunk, mely a többségi oktatási intézményekhez képest többletet ad. Hogy az itt nevelkedő gyermekek nyelvi, kulturális örökségük és szakmai felkészültségük tudatában egyenes háttal, emelt fővel tudjanak helytállni a társadalomban – fogalmazott a képviselő.

Gáspár – Barra Réka,
Nyugati Jelen