Húsz előkészítős kisdiák ünnepélyes avatásával indult a tanévnyitó iskolánkban, szeptember 11-én. A diákok körében egyre népszerűbbé váló iskolahimnusz eléneklését követően előbb az idei elsősök köszöntötték a tanévet és ifjabb társaikat, majd a második osztályosok ünnepélyesen átadták az iskola jelvényével ellátott nyakkendőt minden előkészítős diáknak. A kedves és megható momentumot Csatlós Erzsébet Zsófia, Lengyel Izabella és Széll Bíborka tanítónők vezették le.
A kisdiákokat, nagyobb társaikat, szülőket, pedagógusokat elsőként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató üdvözölte, örömmel számolva be arról, hogy a tanítók, osztályfőnök, szülők, illetve a Vas megyeiek önzetlen támogatása nyomán idén is szép, tiszta, megújult osztálytermekben kezdődhet a tanulás. További örömre ad okot, hogy az általánosan jelentkező diáklétszám-csökkenés mellett a dévai magyar iskolaközpont az idei tanévet is 500 feletti diáklétszámmal indítja.
Dr. Máté Márta megyei főtanfelügyelő-helyettes a magyar iskoláknak Brassóban megtartott tanévnyitó ünnepségének üzenetét tolmácsolta, mindenekelőtt arra bíztatva az iskolai közösségét, elsősorban a pedagógustársakat, hogy ebben a rohanó világban, apadó létszám mellett is vállalják bátran a hivatásukból fakadó kihívásokat, és igyekezzenek úgy átadni a temérdek információt, hogy az ne legyűrje a gyermekeket, hanem szárnyakat adjon nekik.
Széll Lőrincz, a Hunyad megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője két téglásbeli kisdiák édesapjaként reménytelten szólt a jelenlévőkhöz, azt kívánva, hogy idén legyen játék és öröm a tanulás.
Hasonlókra biztatott Palkó Cecilia, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója is, arra intve a diákságot, hogy az iskolát ne tekintsék ketrecnek, hanem ismerjék fel benne azt a csodálatos helyet, ahol felfedezhetik a világot.
Balogh-Botár Károly Csaba igazgatóhelyettest jókora tapssal üdvözölték a diákok, mintegy jelezve, hogy idén is készen állnak az iskolai élet mindennapjait jellemző együttműködésre, még akkor is, ha ez néha a javukat szolgáló ráncbaszedéssel jár.
Az RMPSZ megyei elnöke, Csatlós-Zsófia Erzsébet idén is jó hírrel örvendeztette meg az előkészítősöket, akik számára az RMDSZ-el karöltve sikerült gazdag tanszercsomaggal kedveskedni, melyben ott lapultak az érdekesnek ígérkező munkafüzetek is. Az osztálytermekben amúgy nem csupán az előkészítősöket várta meglepetés. A tanító nénik gondoskodó szeretetének köszönhetően valamennyi kisiskolást apró meglepetés várta a padján.
Mielőtt azonban e kis ajándékok birtokába jutottak a diákok, közös imával zárták az ünnepséget.
A tanévkezdést követő első vasárnap délután ökumenikus tanévnyitó istentiszteletre gyűlt össze a dévai magyar közösség a helyi unitárius zarándok- és szórványközpontban.
Rátoni Csaba református lelkész és Albert Leander OFM fohászában Isten áldását kérte a tantestületre, diákokra, szülőkre, a teljes dévai magyar közösségre, hogy együtt, összefogva munkálkodjanak mindannyiunk épülésére, az Úr dicsőségére.
Koppándi Zoltán unitárius lelkipásztor a 12 éves Jézus története kapcsán fogalmazott meg néhány üzenetet.
A lelkésztársakkal, gyülekezeti tagokkal közösen elmondott imák előtt a Téglás Gábor Elméleti Líceum elsős kisdiákjai, Széll Bíborka tanító néni irányításával, tolmácsoltak néhány kedves iskolakezdő versikét, majd Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató szólalt fel, az alkalmon jelen lévő pedagógustársaival együtt ígérve, hogy idén is igyekeznek a legjobban teljesíteni hivatásukat.